Maróti Jolán

Istenben boldogult Maróti Jolán Mater Assumpta emlékére

2006. karácsonyán, december 25-én, életének 94., fogadalomtételének 72. évében hunyt el Maróti Jolán M. Assumpta kanonok nővér, rendfőnöknő, iskolaalapító, a Prohászka Otthon igazgatója. A pécsi zárdatemplom altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Assumpta nővér 1913. október 31-én született Palotabozsokon. Elemi és polgári iskoláit Csurgón végezte, majd a pécsi Szent Margit Tanítóképzőben tanítónői oklevelet szerzett.

1933-ban belépett a Miasszonyunk Női Kanonokrendbe – közben 1933- 36: magánúton a pécsi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban érettségizett és noviciátus idejét töltötte -, ahol 1935-ben lett elsőfogadalmas, 1940-ben tett örökfogadalmat és a pécsi Szent Margit Tanítónőképzőben tanított. Egy évvel később a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika-fizika-kémia szakos középiskolai tanári diplomát, 1943-ban tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett. 1943-tól főhivatása mellett rend gondnok, 1948-50: az egyházi iskolák államosítása miatt "csak" r. gondnok.

.

1950. június 10-én nővértársaival együtt érte el a rendjének feloszlatása, ezt váci internálás, majd bebörtönzés követte. Assumpta nővért "illegális szerzetesi kapcsolatok és az állam belső rendje ellen irányuló bűncselekmény vádjával" (a nyugdíj és fizetés nélkül maradt öreg és beteg rendtagokról gondoskodott) 1951-ben elítélték, és Budapesten a Fő utcai börtönbe zárták. 1953-ban amnesztiával szabadult. Ezt követően Pécsett a gyógyszertárak központjában dolgozott. 1956-ban gyógyszertechnikusi bizonyítványt szerzett, 1958-tól pedig haláláig a Prohászka Otthont vezette. Már 1980-tól a Miasszonyunk Női Kanonokrend általános főnöknője lett, bár a rend hivatalosan csak 1989-ben alakulhatott újra. Ebben az évben Semmelweis-díjat is kapott 30 éves szociális munkájáért. 1996-ban Pécs Város Millecentenáriumi Díjával tüntették ki.

1991-ben alapította a Miasszonyunk Kanonokrend Óvodáját, 1999-ben az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskolát. 2004-ben megnyitotta a rend tulajdonába visszakerült lánykollégiumot.

.